Zserbó

Annak ellenére, hogy hangosan korgott a gyomrom az éhségtől, mégsem siettem vissza az életet mentő zserbószeletekhez. Úgy döntöttem, inkább a szokatlan mintázatú, szelíd mókusok között időzök még egy kicsit, és sétálok egy nagyot a Paradicsom kertjében.

A gyötrő éhség azonban minden elhatározásomnál erősebb volt. Végtagjaim hamarosan remegni kezdtek, és erős szédülés kerített hatalmába. Minden jel arra utalt, hogy jobban tenném, ha inkább a kijárat felé venném az irányt.

Mindenképp fel kellett vennem az értékmegőrzőben hagyott, és idő közben felbecsülhetetlen értékűvé vált hazait, valamint azt a pár dolgot, amit nem vihettem magammal a Paradicsom kertjébe, így más választásom nem lévén, ugyanazon a kapun kellett távoznom is, amelyiken érkeztem, de ha előre tudtam volna, mi lesz ennek az ára, inkább hagytam volna az egészet.

Épp csak kiléptem a csomagmegőrző bejáratán, máris ismerős hang ütötte meg a fülemet: „Hallo Hungarian!”- kiabálta utánam valaki. A serdülő fiú volt az, aki korábban megígérte, hogy várni fog rám.

Még csak különösebben meg sem kellett erőltetnie magát, rövidesen a közelben lévő boltjában találtam magamat. Az apró, sötét helyiséget különböző méretű mécses tartókkal zsúfolták tele. A fénytelen, zsebkendőnyi birodalomban a korábban udvarias, fiatal fiú teljesen megváltozott. Kitartó ostromát a legkülönbözőbb füllentésekkel próbáltam visszaverni, de mivel semmiképp sem akartam a napom hátralévő részét a boltjában tölteni, ezért vettem tőle egy garantáltan törhetetlen, mutatós darabot. Ezzel, az aprósággal a táskámban indultam el az Agra Fort irányába.

Agra másik legfontosabb látnivalója, a helyiek szerint, mindössze két kilométerre volt a Taj Mahaltól, ezért úgy határoztam, gyalog vágok neki az útnak. Az ismeretlen terepen többször is megerősítésre volt szükségem, ezért gyakran kérdezgettem a járókelőket arról, jó irányba haladok-e. Annak ellenére, hogy tempósan gyalogoltam, egyre inkább úgy tűnt, az előttem álló táv szinte semmit sem csökkent. Nagyjából másfél óra kitartó gyaloglás után egy tuk-tuk lassított le mellettem, és ajánlotta fel, hogy egy tízesért elvisz Vörös Erődhöz. Mivel az erőd falait még csak a távolban sem lehetett látni, elveimet feladva, hezitálás nélkül szálltam be az ismeretlen férfi ütött-kopott járgányába.