Diwali második napja volt. Az utcákon szinte lépni sem lehetett a tömegtől. A virágfüzérekkel díszített üzletek előtt random szerűen elhelyezett hangszórókból artikulálatlan hangon üvöltött az élvezhetetlenségig felhangosított zene, ezen kívül petárdákkal, valamint néhány erőtlen, alig látható tűzijátékkal próbálták a helyiek még felejthetetlenebbé tenni az ünnepet.
A tuk-tuk mindenre elszánt sofőrje először egy olyan oszlop közelében lévő hotelben ajánlott szállást, melynek a tetején lévő hangszóróból szünet nélkül bömbölt az idegtépő zene. A zenét használva hivatkozási alapul azt reméltem, rövidesen megszabadulhatok a sofőrtől, ha őszintén elmondom neki, hogy azon a helyen a zaj miatt egyetlen percet sem tudnék pihenni egész éjszaka. A tántoríthatatlan sofőr azonban, miután akceptálta a kifogásomat, inkább be sem ment a hotelbe, hanem ismét gázt adott, és már robogtunk is tovább egy másik hotelhez, amely a hangszórótól távolabb, egy közeli mellékutcában volt.
A szálláskeresés során egy újabb megszívlelendő tanulsággal lettem gazdagabb. Ha egy turista, még ha önhibáján kívül is, „megbíz” egy tuk-tukost, hogy segítsen neki a szálláskeresésben, akkor a megbízó 100 százalékig biztos lehet abban, hogy egészen addig nem menekül, amíg a megbízott, tartson akár az örökkévalóságig is, szállást nem talál számára. Ugyanis Indiában a tuk-tukosok jutalékot kapnak azért, ha egy hotelbe vendégeket visznek, és minél több hotellel állnak szerződésben, annál nagyobb a garancia a jutalékra is.
Én pedig naivan azt hittem, ha nem fogadom el a tuk-tukos első ajánlatát, akkor többel már nem is fog előrukkolni, és miután szabad kezet kapok, kedvemre válogathatok a környéken lévő kínálatból. Illúzióm azonban gyorsan szertefoszlott. Addig jártunk hotelről hotelre, amíg bele nem fáradtam, és végül el nem fogadtam egy olyan szobát, amit egy éjszakára megfelelőnek tartottam. Háromszázötven Rúpiát fizettem érte reggeli nélkül. Bár rögtön sejtettem, hogy csak a vesztesekkel fizettetnek ennyit, de mivel hosszú út állt mögöttem, ráadásul az első éjszakáról volt szó, nem akartam kicsinyeskedni. Azt viszont már semmiképp sem szerettem volna tudni, mennyi fog ebből csurranni a sofőrnek.
Amikor elköszöntem tőle, búcsúzóul csak annyit mondott, másnap reggel tízkor a hotel előtt találkozunk, hogy megmutassa a város nevezetességeit. Gyors kalkulációja szerint mindezt pusztán ötszáz Rúpiám bánta volna. Érzékenyen érintett, hogy még nekem kellene fizetnem, és feltehetőleg még hálásnak is lenni azért, hogy valaki beossza az időmet, és megmondja, mikor, mit csináljak, ezért aztán meglehetősen indulatosan utasítottam vissza az ajánlatot. Hirtelen támadt dühöm azonban egy pillanatra sem tántorította el az eredeti elképzelésétől, hanem tovább ment, és elkezdte leejteni az árat. Az ötszáz Rúpiát nagyjából egyetlen perc alatt kevesebb, mint a felére, kétszázra csökkentette anélkül, hogy szóhoz juthattam volna. Az utolsó ajánlatát követően már egy egészen rövid idő is elég volt neki ahhoz, hogy belássa, teljességgel hajthatatlan vagyok, így a végén már csak egy erőtlen elismerésre futotta tőle, melyben respektálta, hogy annak ellenére, hogy először járok Indiában, mégsem hagyom, hogy megvezessenek.
Gyorsan lepakoltam a hátizsákokat a szobámban, megnéztem, mennyire tiszta az ágynemű, és már indultam is, hogy mihamarabb felfedezhessem a környéket.
Bár nem tudtam megjegyezni a hotel nevét, sőt még névjegykártyát sem kaptam a recepcióstól, mégsem tartottam attól, hogy nem találok vissza. A hotel bejárata elé ugyanis két tarka kecskét kötöttek, akik éppen akkor fogyasztották vacsorájukat, amikor indulófélben voltam. Alig hagytam magam mögött a jóízűen kérődző négylábúakat, máris három, maszatos arcú kisgyerekre lettem figyelmes. Úgy három, és négy évesek lehettek. Egy petárdával játszottak. Először meggyújtották, majd egy határozott mozdulattal elhajították, és jó messzire szaladtak tőle. Miközben azon morfondíroztam, vajon kitől sajátíthatták el ilyen fiatalon a petárdázás tudományát, drukkoltam, hogy semmi bajuk ne essen legalább addig, amíg a közelemben vannak.
Agra, a hotel bejárata
Kommentek