A peronon várakozó utasok számából arra következtettem, hogy India lakosságának jelentős hányada szeretne azzal a vonattal utazni, amelyikkel én is. Több szakasznyi katona, és sokgyermekes családok tömegei toporzékoltak hatalmas bőröndjeikkel, és jól megtömött batyuikkal a széles peronon. A rengeteg ember láttán, máris hatalmába kerített a légszomj. Kétségbeesésem pedig csak fokozódott, amikor a kilométer hosszúságú vonat is begördült a vágányra. Amint a vonat fékezett, a súlyos embertömeg azonnal meglódult, hogy elfoglalja helyét a szerelvényen.
Nekem pedig, még mielőtt felszálltam volna, a jegypénztáros határtalan figyelmessége, és előzékenysége ellenére is majdnem sikerült az őrületbe kergetni saját magamat.
Még a peronon szerettem volna megtalálni, melyik kocsiba szól a jegyem. Miután alaposan megnéztem a kezemben szorongatott papírdarabot, megállapítottam, hogy az 52-es kocsiban lesz a helyem. Arra gondoltam, ha megtalálom a megfelelő kocsit, a helyet már gyerekjáték lesz felderítenem. Ennek érdekében kétszer is végigsétáltam a vonat teljes hosszában, miközben megvizsgáltam a kocsik oldalán fellelhető összes kétjegyű, négyjegyű, és hétjegyű számsort, de éppen azt, amit a jegyemre írtak, azaz az 52-es számot, sehol sem leltem. A vonat indulásának ideje azonban vészesen közeledett. A hatalmas tömeget, mely percekkel azelőtt még a peronon tömörült, ekkor már teljesen elnyelte a végtelen hosszú szerelvény, és már a több szakasznyi kiskatona is rég a vonat ablakából meredt rám. Egy hirtelen ötlettől vezérelve arra gondoltam, talán az lenne a legcélravezetőbb, ha megkérdeznék pár értelmesebb arcot azok közül, akik valami miatt továbbra is a peronon maradtak. Először egy folyóiratába mélyedt szemüveges férfihez léptem oda, aki amint megszólítottam, azonnal felfüggesztette az olvasást, és készségesen állt a rendelkezésemre, így a továbbiakban már együttes erővel kerestük az 52-es számot, de ezúttal nemcsak a kocsik oldalán, hanem a kocsik oldalára ragasztott fehér A/4-es lapokon is, melyeken hosszú számsorok, és melléjük rendelt névsorok voltak feltüntetve egy számomra teljesen érthetetlen rendszer szerint. Segítőm azonban semmit nem bízott a véletlenre, ezért azt kérte tőlem, hadd vessen egy pillantást a jegyemre, és amint ránézett, egy csapásra minden világos lett számára. A szám, amit a jegyen olvastam, nem 52, hanem S2 volt, ezért nem találtam sehol. Így tanultam meg, hogy a világ legnagyobb demokráciájában S betűvel különböztetik meg a hálókocsikat az ülőhelyes kocsiktól, az S betűt követő számok pedig a hálókocsik sorszámát jelölik. Az ülőhelyes kocsikat general class néven emlegették, és a szó rövidítéseként G betűvel jelölték. A general class kocsik abban is különböznek a sleeper, azaz a hálókocsiktól, hogy az utóbbin érkezési sorrendben foglalhatják el az utasok a helyüket, ezért a későn érkezőknek nem ritkán már csak a vonatajtóban, vagy a vonat tetején jut hely. Az indiai lakosság többsége számára azonban szinte csak a general class érhető el.
Egy hálókocsiban általában nyolc hely van egy kusset nagyságú helyen. Három- három hely egymással szemben, valamint ezek végében még kettő egymás fölött.
Miután megtaláltam a megfelelő kocsit, azon belül is a számomra fenntartott helyet, mosolyogva konstatáltam, hogy legalább két szakasz kiskatona zsúfolódott be arra az alig három négyzetméternyi területre, ahova az én jegyem is szólt. Kíváncsiságukat cseppet sem palástolva, tágra nyílt szemekkel bámultak rám. Még lökdösték is egymást, hogy jobban lássanak. A szakaszt azonban rövidesen egy másik kocsiba vezényleték, helyüket pedig egy barátságos, négytagú család foglalta el. Két nagyon helyes kislányuk volt, akik mint két kiscica, úgy nyújtóztak el szüleik mellett. Miután alaposabban is szemügyre vettem őket, feltűnt, hogy alsó lábszárukat rendkívül sűrű szőrzet borítja. Miközben azon voltam, hogy megpróbáljam összeegyeztetni bájos arcukat a végtagjaikon hullámzó szőrtengerrel, szüleiket hallgattam, akik büszkén hangoztatták, hogy Delhitől nem is olyan messze, Maturában élnek. Az ismeretlen város neve hallatán értetlenül mosolyogtam rájuk. Már csak jóval később tudtam meg, hogy ezen a helyen született Siva, a hindu „szentháromság” pusztító istene. A vonat egyenletes zakatolása gyorsan álomba ringatott, elnehezedő szemhéjaim pedig csak a két cserfes kislány kuncogására rebbentek olykor.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: