Bénázásom az étteremben

Az eredménytelen, vége-hosszat nem érő tárgyalásoktól, a sok idegeskedéstől, és hosszú repülőúttól már szinte a végelgyengülés határán álltam. Arra gondoltam egy finom ebéd, talán segítene tisztábban látni a kilátástalannak tűnő helyzetet.

Egy ideig ugyan még bolyongtam a széles sugárúton a magamra erősített, súlyos hátizsákokkal, de a verőfényes napsütésben, és a harminc fokos melegben hamar elfáradtam, ezért aztán kiválasztottam a legszimpatikusabbat a környéken lévő éttermek közül, melynek először a mosdóját vettem igénybe, és miután ez meglepően tisztának tűnt, eltekintve attól, hogy a WC tartályt egyáltalán nem tudtam működésre késztetni, úgy döntöttem, meg is ebédelek.

A kétnyelvű étlapon ismeretlen indiai ételek sorakoztak.  Egy ideig csak bámultam a számomra dekódolhatatlan tünde betűket, majd elnézést kértem a körülöttem cirkáló pincértől, aki már alig várta, hogy végre rendeljek valamit, és udvariasan megkértem, jöjjön vissza pár perc múlva. A készséges pincér újabb feltűnéséig rendelkezésre álló idő minden másodpercét kihasználva szimultán tanulmányoztam az étlapot, és a körülöttem étkezők tálcáin sorakozó ételeket, de mindhiába, mert képtelen voltam párhuzamot vonni az apró fémtálakban csillogó különböző színű szószok, és az étlapon szereplő ételek között. Végső elkeseredésemben a pincért hívtam segítségül, aki pechemre, egy szót sem beszélt angolul. Végül csak úgy ráböktem valamire. Néhány perc múlva már meg is érkezett egy csípős, zöldségekkel töltött tészta, valamint négy fémtálka, melyekben különböző színű szószok voltak. Először a lepényt kóstoltam meg, de az annyira csípős volt, hogy azt hittem, már az első falattól lángra kap a nyelőcsövem. Éreztem, hogy az összes vendég rám mered, így nem mertem csak úgy, érintetlenül félrelökni, hanem a show kedvéért, leküzdöttem még pár falatot belőle, és igyekeztem olyan arcot vágni, mintha akkor fogyasztottam volna el a legfinomabb ételt, amit valaha is ettem.

A számlával együtt egy kérdőívet is hoztak, amely az éttermi fogyasztással kapcsolatos legfontosabb kérdéseket érintette: elégedett vagyok-e az étterem tisztaságával, a személyzet segítőkészségével, megjelenésével, gyorsaságával, az étel minőségével. Minden egyes kérdést egy ötös skálán kellett értékelni, a végén pedig fel kellett tüntetnem az elérhetőségemet.  Ugyan meglepett, hogy Indiában, még egy középszerű étteremben is ennyire odafigyelnek ezekre, de őszintén válaszoltam minden kérdésre.

A számla, és a kérdőív után egy apró fémtálban köményt, és durvára tört sót szolgált fel a pincér. Én legalábbis azt hittem, hogy só volt. Mivel fogalmam sem volt, mit kellett volna tennem vele, az edényben lévő kiskanállal összekevertem őket, de éppen csak egy kicsit…

A kellemes étteremben eltöltött idő, és a csípős étel hamarosan meghozta áldásos hatását. Gondolataim kitisztultak, és elszállt a düh is, melyet az erőszakos utazási ügynökök gerjesztettek bennem. Hirtelen még a kisebb hátizsákomban lévő vasúti menetrendek tekintélyes listája is eszembe jutott, melyet jóval az indulás előtt nyomtattam ki, és kínosan ügyeltem arra, hogy otthon ne maradjon. Amint elkezdtem tanulmányozni a Delhi-Agra között közlekedő vonatok menetrendjét, azonnal feltűnt, hogy Delhiben több vasútállomás is van. Ha korábban eszembe jutottak volna a táskám mélyén lapuló kincsek, akkor a délelőtt folyamán ért összes kellemetlenséget könnyedén elkerülhettem volna, ráadásul még Delhi is megőrizhette volna a renoméját előttem.

Nem is vesztegettem tovább az időt, magamra tornáztam a hátizsákokat, udvariasan elköszöntem a pincérektől, és elindultam az étteremhez legközelebbi buszmegálló felderítésére. A vasútállomás felé közlekedő buszok megállóját az utcán tébláboló intelligensebb tekintetű járókelők útbaigazításai alapján találtam meg. A megállóban várakozó utasok pedig pontosan megmondták, hogy az arra járó buszok közül melyik az, amelyik a vasútállomásra megy, így néhány perc múlva már úton is voltam.