Miután betettem magam mögött az ajtót, és elindultam a széles sugárúton jobbra, azonnal feltűnt, hogy a városnak ezen a részén csak úgy hemzsegtek a „kormányzati” utazási irodák. Rövidesen ki is választottam egyet, ami a neve, vagy a homlokzatát díszítő virágfüzérek alapján szimpatikusnak tűnt, hogy a továbbiakban itt folytassam az érdeklődést. Az iroda ajtaján belépve rögtön a szokásos kérdésekkel fogadtak: honnan jöttem, mennyi ideig maradok Indiában, jártam-e már az országban, és így tovább.
Annak ellenére, hogy talán ezen a késő délelőtti órán voltam a legkimerültebb, és a legingerlékenyebb is, mindvégig udvarias maradtam, és megpróbáltam releváns válaszokat adni minden egyes idegtépő kérdésre. Hiába próbáltam figyelmen kívül hagyni az „először vagy Indiában?” – random szerűen ismétlődő kérdést, szinte azonnal feltűnt nekik, és hogy kétségeiket eloszlassák, ők maguk adtak választ helyettem. Az utazási iroda gyenge forgalmából rögtön arra következtettem, hogy a rutinos utazók nem nagyon teszik be a lábukat ezekre a helyekre, ha csak nem kizárólag az a céljuk, hogy nagyon rövid idő alatt az összes tartalékukat elszórják.
Először egy ötvenes, köpcös férfi kezdett el puhítani, aki miután befejezte a kérdezősködést, egy pohár, hideg, hamisítatlan Coca- Colával kínált, majd átadott az egyik kollégájának, egy jóképű, feketehajú kreolnak, aki az íróasztala fölé hajolva turkált az orrában, ami érezhetően minden figyelmét lekötötte, mert felém már csak néhány hevenyészett kérdésre futotta tőle. Egy ponton azonban úgy tűnt, hogy feladja, és kihasználva a pillanatot, máris az emeleti irodájába invitált. A megszilárdult váladék azonban makacsul tartotta magát, és mindössze néhány perc nyugtot hagyott csak a kiszolgáltatott ügyintézőnek, ezért ismét arra kényszerült, hogy még szenvedélyesebben folytassa azt, amit a földszinti irodában megkezdett, bár egyre többet kérdezett úti célomról is. Érdeklődését még a budgetemre is kiterjesztette. Ha a többit nem is, de a budgetről való faggatózást kifejezetten tapintatlanságnak vettem, és kikértem magamnak, ő azonban úgy tett, mintha egyáltalán nem érdekelné, amit mondtam, és csak azért, hogy végre megszabaduljak tőle, 700 Dollárt blöfföltem neki. Ezek után úgy felbátorodott, hogy azonnal ki is kalkulált számomra egy öt napos pihenést a kasmíri Sirinagarba. A rövid észak- indiai kiruccanás mintegy 200 Dollárral könnyített volna a pénztárcámon, de bónuszkén az üzletkötő még azt is felajánlotta, hogy éjszakára megszállhatok az otthonában, mert a repülő úgyis csak másnap indult volna. Szó szót követett, és hosszas rá-, ill lebeszélés után végül otthagytam őt is. Ez persze még egyáltalán nem azt jelentette, hogy a földszinten lévő kijáraton csak úgy kisétálhattam.
Mielőtt kiléphettem volna az iroda bejáratán, az alacsony, köpcös is megállított még egyszer. Az emeleti irodában folytatott beszélgetés után már nyílt titok volt a budgetem, ezért ő is megpróbált még egy csapást mérni rám, és bevetni minden eszközt annak érdekében, hogy ha nem is az egész budgetem, de annak egy jelentős része a zsebébe vándoroljon. Nemcsak szerette a magyarokat, hanem még magyar barátai is voltak, így még inkább érthető volt, hogy engem sem akart elengedni anélkül, hogy néhány Dollárral meg ne rövidített volna. Miután ismét hellyel kínált, hirtelen kijelentette, hogy 750 Rúpiáért ő maga vinne el Agrába méghozzá személyautóval. Azt már csak egy rövid hatásszünetet követően árulta el, hogy talált egy másik „balekot” is, egyenesen Üzbegisztánból, akit szintén ő fuvarozott volna a Taj Mahal városába, de még meg sem várta, mit reagálok, már ajánlott is egy másik utazási csomagot, méghozzá az Aranyháromszögbe.
Már legalább négy órát töltöttem a különböző irodákban tevékenykedő értékesítők társaságában, de arról még mindig nem volt fogalmam, hány nap múlva hagyhatom el a fővárost. Pillanatnyilag úgy tűnt, csak az alacsony, köpcösben reménykedhetek, így még egyszer megkértem, hogy ismételje meg a Delhi- Agra távolságra vonatkozó ajánlatát, de a magyarok barátja, érdeklődésemet látva, máris vérszemet kapott, és a korábbi 750 Rúpiát azonnal megtoldotta 500 Rúpia ÁFÁ-val, így az eredeti összeget pillanatokon belül 1250 Rúpiára duzzasztotta. Olyan dühös lettem, hogy azonnal felugrottam, hátamra vettem a mellettem heverő hátizsákot, és köszönés nélkül betettem magam mögött az ajtót. Kint még megálltam egy pillanatra, hogy a legválogatottabb magyar szitkok özönét zúdítsam a sárga virágfüzérekkel szegélyezett kirakat mögött lévőkre, de ezt követően egyetlen utazási irodában sem próbálkoztam többé.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: