Miért éppen India?

Azt kérdezitek, miért éppen India? Magam sem tudom, hiszen éppen elegendő elrettentő hírt hallottam, és olvastam a kontinensnyi országról ahhoz, hogy úgy döntsek, inkább hagyom elveszni azt a pénzt, amit a repülőjegybe, biztosításokba, vízumba, valamint az úthoz nélkülözhetetlen apróságokba invesztáltam, és maradok a jól megszokott falak között folytatva a napi rutint egészen addig, amíg bele nem döglök. Aztán újra és újra belém hasított a mindent eldöntő kérdés, mi értelme lenne az életemnek úgy, ha még ezt sem merném bevállalni?

Néhány éve, egy jordániai kiruccanásom végén, miközben a szüntelen gyötrő álmossággal viaskodtam, Szent Ágoston szavait mantrázgattam, melyeket az ammani repülőtér egyik falán olvastam. Mivel egy éjszakán át vártam a hajnalban induló gépre, bőven volt időm arra, hogy az örökérvényű bölcsességet a retinámba égessem: „ A világ egy könyv, és aki nem utazik, csak egyetlen lapját olvassa.” Ez jutott eszembe akkor is, amikor az Indiával kapcsolatos hírek interpretálását követően azt fontolgattam, menjek, vagy maradjak. Bármelyik weboldalra is kattintottam, az Indiával kapcsolatos hírek toplistáinak élén a nőkkel szemben elkövetett erőszakos cselekedetek álltak, amelyekből ebben az időszakban minden tizennyolcadik órában jutott egy. Mindemellett persze az ismerőseim is mindent megtettek azért, hogy az indiai utazás vágyának még a csíráját is kiöljék belőlem. Az egyik barátnőm minden héten csokorba gyűjtötte, és különös kegyetlenséggel részletezte a legfrissebb bűneseteket, amelyek a világ legnagyobb demokráciájában történtek. Kedvencei a nyugati turistákkal szemben elkövetett bűncselekmények voltak. Amint rájöttem, hogy elbizonytalanításom már-már a perverzitásává vált, a tőle érkező e-maileket egyenesen letiltottam.

Szüleim, úti célom részletes ismertetése után, csupán egyetlen erőtlen kifogással próbálkoztak. Azt szerették volna tudni, mi örömem lelem abban, hogy annyit utazom azért, hogy végül eljussak a világ egyik legszegényebb országába. Őket szinte egyetlen kézlegyintéssel elintéztem, mondván mit tudhatnak ők erről az egészről. Ekkor azonban még én sem voltam tisztában azzal, hogy magam sem tudok szinte semmit.

Miután sikeresen kizártam a környezetem véleményét, valamint a különböző kommunikációs csatornákból áramló negatív információk özönét, nem foglalkoztam semmi mással csak azzal, hogy tökéletesen felkészüljek az útra.  Összességében három különböző, Indiáról szóló könyv tartalmát vetettem egybe mire kialakult a végleges útiterv. Volt önkritikám, így már az első pillanattól kezdve tisztában voltam azzal, hogy finoman szólva is nagyszabásúra sikeredett, de azzal hitegettem magam, ha a helyzet úgy kívánja, bármikor leredukálhatom.

Az útikönyvek mellett főként a hazai, és a nemzetközi utazási fórumok bejegyzéseit olvasgattam, így a világ különböző pontjain élő „nagy utazóktól” kapott információfoszlányokba kapaszkodva próbáltam kisilabizálni, mire is lehet szüksége annak, aki egy olyan nagyszabású, és egzotikus útra vállalkozik, mint jómagam.